TheTennira

Ha kívánhatnál…


- Ha belegondolok, egy éve kezdődött minden. Picivel több, mint egy éve. Akkor ismertük meg egymást, és hihetetlen, mennyi minden történt ezután. Legyőztük Aizent, és csapatát, és azóta semmi komolyabb zavargás nem történt. Béke van.
- Rukia. Muszáj pont ma ilyeneken rágódnod? Ma szórakozni jöttünk, nem? – hurrogta le Renji a mellette lépkedő és hangosan elmélkedő Rukiát.
- Jó, csak eszembe jutott, hogy minden egy éve kezdődött. Akkor ismertem meg Ichigot, és fenekestül felforgatta az életem az az idióta. Hála neki, ismét közel kerültem hozzád és Nii-samához, és ezért nagyon hálás vagyok annak a tökfilkónak. – Rukia itt egy kis szünetet tartott, és mosolyogva lesütötte szemeit. – Renji – nézett rá a lány, - mondd csak, tényleg nem nézek ki hülyén? Lehet, hogy ez a yukata nem volt a legjobb választás…
- Rukia, már vagy tízszer mondtam, hogy nem. Ma még hányszor akarod megkérdezni? – nézett le dühösen a kis halálistenre Renji. – Ennyire tetszeni aka…
- Ááá, megjöttünk – szakította félbe Rukia a döbbent Renjit, majd előre rohant.
A Kurosaki Magánklinika elé sietett, hiszen már messziről észrevette, hogy négy alak – közülük az egyik kitűnt narancssárga tüsi hajával – várja őket a ház előtt.
- Sziasztok! Nahát, nagyon hamar elkészült mindenki – nézett végig a kis családon Rukia. – Mindenki nagyon jól néz ki.
- Rukia-chaaaan. Te is nagyon csinos vagy! – kiáltotta Yuzu, és körbefutotta Rukiát.
- Köszönöm, Yuzu, de nem kell túloznod. Ti is csinosak vagytok.
Rukia végignézett a lányokon: rajtuk szintén yukata volt, Yuzun egy piros, amin cseresznyevirág mintázat volt, Karinon pedig kék, amin mindenféle virág futott keresztül-kasul. A család férfi tagjai is hagyományos szerelésbe öltöztek: ők férfi yukatát vettek fel, Isshin papán sötétkék, egyszerű vonalas mintázással, Ichigon pedig fekete, apró kis levél mintázattal, piros szalaggal a derekán átkötve.
- Rukiácskaaaaaaaaaaa! Egyszerűen elragadó vagy ma! – sírta Isshin-papa, közben mindenféle idióta mozdulatot tett hozzá. – Csodálatos, meseszééép!
- Jaaaaj, ugyan már Isshin-bácsi, ne tessék ilyet mondani. Teljesen zavarba hoz – mondta cukin Rukia, nagyokat pislogva a papára, és fél arcát szégyenlősen eltakarta kezével – ezzel még jobban meghatva az apukát.
- Rukiááácskaaaa, ez a teljes igazság. Óóóó, mit nem adnék, ha 20 évvel fiatalabb lennék… - rimánkodott Isshin.
- Fater, állj már le - szólt rá lenézően Ichigo.
- Ichigo. Szia – állt elé Rukia, és kedvesen felnézett a halálistenre.
- Szia, Rukia.
Ichigo ránézett az apró lányra, és láthatóan végigmérte, amitől Rukia tőle szokatlan módon zavarba jött. Ma, külön erre az alkalomra kiöltözött, kicsinosította magát: lila színű yukatát vett fel, amit fehér liliomok díszítették. A lány a ruhájához illő liliomot tűzött hajába, amit ez alkalomból feltűzött. Emellett finoman ki volt sminkelve (Matsumoto és Hinamori segítettek neki ebben).
Ichigo csak állt, és bamba képpel nézte a lányt, aki kezdett egyre dühösebb lenni a fiúra.
- Mi van már? Mit bámulsz annyira? – fakadt ki végül vörös arccal.
- H-hogy én? S-semmit - fordult el tűntetően a vörös hajú halálisten, de Rukia nem bírt visszatartani egy mosolyt, mert látta, hogy a fiú rendesen elvörösödött.
- Menjünk mááár! – nyaggatta Yuzu az apját.
- Szerintem is – mondta Ichigo kissé ingerülten.
- Héé, te csak ne szólj! Már egy jó ideje csak arra vártunk, hogy végre levedd a szemed Rukiáról - csatlakozott Renji is a beszélgetésbe, aki eddig karba tett kézzel állt és várt.
- H-hogy mi? Teeee… - és Ichigo már indult is felé, öklét felmutatva a tetovált srácnak, de közben apja leállította.
- Ichigoo. Drága fiam. Később is elintézhetitek egymást, de nem gondolod, hogy előbb szórakozunk kéne egy jót? A húgaid már tűkön ülnek, úgyhogy… - egy jó nagyot behúzott fiának, aki ettől vagy 4 métert repült – INDULHATNÁNK VÉGRE???
- A… ahhaaa – makogta messziről Ichigo, és közben nagy nehezen feltápászkodott.

És végre valahára a kis csapat elindult. Isshin, Yuzu, és Karin már előresiettek, Renji, Rukia és Ichigo pedig lemaradva kullogtak mögöttük.
- Mondd csak, Ichigo, tulajdonképpen, milyen fesztiválra is megyünk? – kérdezte tőle kedvesen Rukia.
Ichigo unott arccal válaszolt:
- Jellemző rád… úgy eljössz, hogy azt sem tudod, mi ez.
- De hát, te mondtad, hogy jöjjek el! És csak annyit mondtál róla, hogy jó mulatság lesz, és hogy vegyek fel valamilyen yukatát. Ennyit mondtál! Azt mégis honnan kéne tudnom, mi ez? Még… sosem voltam ilyen fesztiválon, vagy min – sütötte le szemét szomorúan a lány.
- Jó, tudom. Ne haragudj - nézett rá bűnbánó arccal Ichigo.
- Jó, semmi gond. Na de mondd már, mire megyünk.
- Jól van már. – Ichigo fontoskodva köhintett egyet. - Ma van július 7.-e, és minden évben ilyenkor ünneplik a Tanabata Fesztivált, vagy is Csillagfesztivált. A legenda szerint, ezen a napon 2 csillag, Orihime és Hikoboshi találkoznak. Úgy tartják, hogy a Tejút folyója elválasztotta őket, és minden évben csupán a hetedik hónap hetedik napján találkozhatnak egymással. Azt pontosan nem tudom, hogy szól a legenda, de a lényeg, hogy ezen a napon – állítólag – a kívánságok valóra válnak. Ilyenkor az emberek megünneplik a 2 szerelmest, és bambuszágakra felaggasztják kis cetlikre írt kívánságaikat, és nagy utcabált csapnak, meg ilyenek. Na, érted már? – nézett le Rukiára, aki tátott szájjal hallgatta a fiú monológját.
- Ichigo – mondta csillogó szemekkel a lány, - ez olyan romantikus.
- Mih? Te felfogtad, amit mondtam? Utcabál és nagy mulatozás… mi ebben a romantikus? Nők… - tette hozzá morogva Ichigo.
- Két szerelmes csillag… - suttogta ámulva a lány, és felnézett a délutáni felhőtlen kék égre.
Ichigo döbbenten nézett Rukiára; nem gondolta volna, hogy a lány ennyire „lányos” is tud lenni. Már jól ismeri a kemény, harcos Rukiát, de ezt az oldalát ritkán mutatja. Talán… tehetné többször is. Akkor legalább nem pofozná fel, amiért meg akarja menteni őt… Idióta.

Már közeledtek a város legforgalmasabb utcájához, ami ma le volt zárva a fesztivál miatt. Ahogy sétáltak a városközpont felé, egyre jobban lehetett hallani a tömeg zsivaját és a zenét. Itt már voltak elszórtan emberek, és már látszódott az ünnepi díszítés.
- Sziasztoooook! – Orihime már messziről integetett az érkezőknek. Mellette állt Ishida és Chad is.
- Sziasztok – köszönt a három halálisten, amikor odaértek hozzájuk.
- Nahát, Ishida… - hökkent meg Ichigo, amikor ránézett a quincyre, majd hangos hahotázásba tört ki. Nem győzte csapkodni a térdét, annyira nevetett szegény megszégyenült Ishidán; pedig nem is nézett ki annyira idétlenül: a fiún kék yukata volt, amin rózsaszín halak úszkáltak, és ráadásul még kiegészítette egy derékon megkötött rózsaszín zsinórral, aminek a végén halformájú bojt volt.
- Befejezted? – tolta fel mérgesen a szemüvegét a quincy.
- Ahh… beh… - mondta Ichigo a szája szélét harapdálva, mert még igyekezett visszafojtani fel-feltörő nevetését. – Jól… nézel ki – röhögött ismét Ichigo, mire Rukia fejbekente.
- Hagyd már abba! Idióta. Ne haragudj Ishida – nézett rá aranyosan a lány. – Nagyon jól néz ki a ruhád. A tiéd is Chad. (Rajta egy szimpla barna yukata volt). És Orihime, te pedig nagyon szép vagy ma – nézett rá utolsó sorban Rukia, és elámulva ment közelebb barátnőjéhez, akin egy rózsaszín yukata volt, nagy, piros virágokkal rajta, hosszú vöröses barna haját pedig kontyba tűzte a tarkóján.
- Köszönöm, Rukia, de te is… naháát – tátotta száját Orihime, - nagyon jól áll az a feltűzött haj Rukiaa. Még sosem láttalak így.
- Ehh… annyira azért nem áll jól – pirult el az alacsonyabb lány.
- Én is ezt mondtam neki, de úgy látszik, senkinek sem hiszi el – vetette oda Renji.
- Nem arról van szó – mondta lesütött szemekkel Rukia, enyhe pírral az arcán.
- Jha, hanem arról, hogy csak annak a baromnak…
- Ahh, néézd Renji, ott egy repülő vagy hogy hívják! – ütötte jó erősen fejbe Rukia a megdöbbent fiút, és felmutatott az égre. – Hát nem érdekes egy szerkezet? Vajon mitől képes fenn maradni…
Szegény Renji, olyan erős ütés érte őt, hogy orra bukott, így esélye sem volt látni azt a hihetetlenül izgalmas „repülő vagy hogy hívjákot”.
- Muszáj most ezen rágódnod? Menjünk már, faterék már rég odaértek – szólt rá Ichigo.
- O-oké – nézett rá kissé szégyenkezve Rukia. – Menjünk srácok – szólt oda a többieknek is, akik eddig hangosan tanácskoztak a fesztiválról.
Rukia Ichigo oldalán elindult, mire a többiek követték őket.

Rukia szemét lesütve, még mindig kicsit szégyenkezve ballagott Ichigo oldalán. Ostobának érezte magát, amiért így viselkedik. Mint egy buta kis csitri… gondolta magáról.
- Mi a baj, Rukia? – nézte őt (már egy jó ideje) Ichigo.
- O… ó, semmi, semmi g-gond… - nevetett zavartan Rukia, és rámosolygott a halálistenre.
- Olyan furcsa vagy ma – mondta neki Ichigo. – Történt valami?
„Semmi, Ichigo. Csak… ez az érzés. Teljesen bolonddá tesz.”
- Semmi sem történt – mosolygott rá kedvesen Rukia, és mélyen belenézett Ichigo szemébe. – Nagyon jól érzem magam, csak izgulok, mert még sosem jártam ilyen fesztiválon, és nem tudom, milyen. Nagyon kíváncsi vagyok már! – nevetett a lány.
- Ah – mosolygott rá Ichigo.
„Te idióta. Azt hiszed, nem látok át rajtad? Tudom, hogy valamit titkolsz. Látom a szemedben.”
- Végreee, itt vagyuunk – rohant előre boldogan Orihime, és belevetette magát a tömegbe.

Valóban, megérkeztek a város központjába, ahol hatalmas tömeg ünnepelte július 7 – ét. Úgy tűnt, az ég a fejük felett megtelt a magas épületek falára és a lámpaoszlopokra akasztott több száz, több ezer lelógó bambuszággal, és azokon hintázó szalagokkal, papírokkal. Az utcán hömpölygő tömeg körbefogta a hatalmas méretű szobrokat, melyek valamilyen démonokat, vagy védő szellemeket mintáztak, és mint egy felvonuláson, úgy vonultak végig a népes utcán.

A délután a kis csapat számára remekül telt. A fesztiválról elmaradhatatlan utcai árusok árulták finomabbnál finomabb csemegéiket, és a játékos bódék pedig könnyű nyerési lehetőséggel csábították a fesztiválozókat. Orihime vagy 10 féle édességet próbált ki a délután során, (ami a legtöbbjük számára elég bizarrul festett, így inkább kihagyták), Rukia pedig nem tudta megállni, hogy ne nyerjen egy amolyan dobálós – standos nyuszit. A játék könnyű volt: háromszor 8 darab egymásra pakolt konzervdobozt kellett eltalálni és mindet ledobni egy labdával, és a nyeremény egy nagy plüss nyuszi volt. De miután Rukia az utolsó célpontnál nem dobta le mind a 8 dobozt, szinte sírva fakadt szomorúságában (vagyis, remekül játszotta el, hogy majdnem sírva fakad). Ichigo átlátva a szitán, mérgesen befizetett még egy körre, gyorsan ledobálta a 3 célpontot, így megnyerte neki a nyuszit. A lány kezébe nyomta, és egy „Nesze, most remélem boldog vagy” kíséretében már odébb is állt. Rukia csodálkozva, de boldogan magához szorította a plüsst, és egy „Köszönöm, Ichigo” –t suttogott maga elé.
Ezután már sírás és morgolódás mentesen telt a nap további része. Mindegyikük jól érezte magát, még Ichigo is el-elmosolyodott néha. Kipróbáltak sokféle játékot, ettek, szórakoztak, járták az utcákat, és nem győztek csodálkozni a színes felvonuláson. Már kezdett lenyugodni a nap, mikor Ishida emlékeztette őket, hogy még nem is kívántak. Egy nem túl forgalmas helyen voltak, hiszen az emberek többsége már elment a folyóhoz, ahol az esti tűzijáték lesz.
- Tééényleg – csodálkozott rá Orihime. – Ott, ott – mutatott nem messze egy nagy asztal felé, ami meg volt pakolva tollakkal, papírral, szalagokkal és madzagokkal. – Gyerünk srácok, kívánjunk valamit! – nevetett Orihime, és elsőként odafutott az asztalhoz.
A többiek mikor utolérték, a lány már javában gondolkozott: tollát a szájához emelte, és bambult maga elé. Mindegyikük felkapott egy cetlit, más – más színűt, és egy tollat.
- És csak fel kell írni pár szóba, mit kívánunk? – kérdezte Rukia Ichigot.
- Aha. Utána pedig fel kell akasztani egy bambuszfára.
- De így mindenki láthatja, nem? – döbbent meg Rukia.
- Hát… jah. De ennyi között elveszik. Amúgy is senki se kíváncsi rá, mit kívánsz…
Rukia már meg se hallotta, mit válaszolt neki a halálisten, mert annyira elmerült gondolataiban.
- Megvan! – emelte fel mutatóujját, majd rászólt a meghökkent Ichigora. - Ne leskelődj! – és már el is fordult, majd felírt valamit piros cetlijére. Miután végzett, látta, hogy Ichigo is ír valamit. Odasomfordált a fiú háta mögé, és a feje fölött próbálta meglesni, mit írt a fiú, de az hirtelen magához szorította papírját, és bosszúsan ránézett a kukucskáló lányra:
- Ki is mondta, hogy ne leskelődjek?
- H-hehe – nevetett zavartan a lány, mikor is Ichigo hirtelen elindult, otthagyva a megszeppent Rukiát. – Héé! Várj – futott utána, s mikor beérte, felnézett a morcos fiúra. – Ichigo, mit kívántál? Még több erőt? Vaagy… nem is tudom, kapitányi posztot? – mosolygott a lány.
- Chh, na majd biztos elárulom – mondta flegmán a fiú, majd megállt egy jó nagy bambuszfa mellett. A többiek is ott álltak, és mosolyogva bámulták a fát, ami tele volt több száz színes papír darabkával. Ichigo is felakasztotta a magáét, majd Rukia is követte példáját. Ezután csatlakoztak a barátaikhoz, és ők is csak csodálták a fát.
– És te mit kértél? – fordult a lányhoz a vörös hajú. – Egy kiállítótermet a csodaszép műveidnek? – mosolygott kajánul.
Rukia válaszképpen egy jó nagyot behúzott neki.
- Mindenesetre, remélem valóra válik – mosolygott ezután Ichigora a lány.
- Én is – mondta a fiú, és mélyen Rukia szemébe nézett.
- Lassan elindulhatunk a folyóhoz, nem? Hamarosan kezdődik a tűzijáték – javasolta Ishida, és a többiek rábólintva az ötletre, elindultak.

Este 9 órára volt kiírva a tűzijátékkezdés, a kis csapat pedig már fél órával előtte odaért a folyóhoz, így leültek a partra, és várakoztak.
- Állítólag, ma látszik legtisztábban a Tejút – törte meg Ishida a csendet, és közben is az eget bámulta. – Tényleg nagyon szép.
- Az – bólintott Orihime, majd bal oldalára nézett, ahol Rukia ült. – Rukia, megnézhetem a nyuszidat?
- Ah, persze – mondta mosolyogva a lány, és már adta is neki a nyuszit, ami eddig az ölében nyugodott.
- De aranyooos – szorította magához a nyuszit Orihime,- most már bánom, hogy én nem próbáltam ki azt a játékot, én is örülnék egy ilyen nyuszinak.
- Majd tűzijáték után visszamegyünk, és akkor majd, dobok neked egyet… p - persze, csak ha akarod – szólt a beszélgetésbe az Orihime jobbján ülő Ishida (eléggé kipirult arccal), és már tolta is feljebb a szemüvegét.
- Oh, hát persze! Köszönöm Ishida - nézett rá Orihime. – De jóó, nekem is lesz nyuszim! De nem tudom, milyen nevet kéne adnom neki… Hmm. Rukia. Te adtál már neki valamilyen nevet?
- Aha – nevetett a fekete hajú, majd odahajolt Orihiméhez, a fülébe súgott valamit, mire mindketten hangos kuncogásba törtek ki.
- Ez nagyon találó név Rukia.
- Ugye? – bólintott mosolyogva a lány, és újra magához vette nyereményét. – Pont passzol ahhoz, aki nyerte – mondta fennkölt stílusban, és bal oldalára sandított, ahol az említett személy ült – de rögtön le is olvadt arcáról a mosoly, látva, hogy Ichigo milyen szomorú arcot vág.
- Ichigo, mi a baj? – kérdezte tőle aggódó arccal.
- Semmi.
- Ne hazudj! Látom rajtad, hogy valami bánt. Ichigo…
- Semmi, csak… - kezdte a vörös hajú fiú, de látszott rajta, hogy nem igazán tudja folytatni mondatát. Továbbra is csak bámult a messzeségbe, kerülve a lány tekintetét. – Csak tudod, itt, a folyóparton halt meg az anyám. Nem pont itt, picit távolabb, de akkor is… - de nem tudta befejezni mondatát. - Milyen furcsa az élet, nem? Ő akkor itt meghalt, mi pedig most ugyanitt ünneplünk – mondta keserű mosollyal.
- Ichigo… - mondta halkan Rukia, és megfogta a fiú kezét, amit eddig a földön támasztott. Erre a mozdulatra Ichigo végre ránézett a lányra, belenézett azokba hatalmas, őszinte együttérzést árasztó tengerkék szemekbe, és ezúttal igazi mosolyra húzódott a szája.
- Bocs, Rukia. Nem akarom tönkretenni a jókedved. Ma azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk, nem pedig hogy szomorkodjunk – mondta teljes meggyőződéssel Ichigo, és kihúzta kezét a lány szorításából – mire Rukia újra megfogta.
- Te idióta – mondta neki mosolyogva, miközben közelebb ült a fiúhoz, majd Ichigo döbbent arcához nyomta a nyuszit. – Emlékszel, Ichigo? Mondtam, hogy ha úgy érzed, eljön az ideje; ha úgy érzed, már tudsz róla beszélni, én… mi itt leszünk és meghallgatunk – fejezte be egy kedves mosollyal mondatát, és összekulcsolta kezét Ichigoéval.
- Oké, és… köszönöm, Rukia – mosolygott rá Ichigo.
- Idióta. Ez természetes. A nyuszira pedig mostantól vigyáznod kell – mondta a lány, és Ichigo ölébe dobta az említett plüsst.
- De hát a tiéd! Vigyázz rá te! – vágta Rukiához a nyusziját a halálisten.
- Ohh… Eperke… Látod, milyen gonosz hozzád Ichigo? – sírta a nyuszinak Rukia, és védelmezően magához szorította.
- Eperke??? Jobb nevet nem tudtál volna találni neki? – emelte fel a hangját Ichigo felháborodottan.
- De hát ez illik rá legjobban. Hiszen a színe is pirosas, na jó, inkább rózsaszín, és amúgy is, te nyerted – kuncogott Rukia.
- Na persze… És miért kéne nekem vigyáznom rá? Mindegy is… ez még mindig kisebb feladat, mint rád vigyázni – mondta szokásos morcos arckifejezésével Ichigo.
- Héé! – vágta a fiúhoz ismét Eperkét a lány. – Rám nem kell vigyázni! Csak rá – szögezte le Rukia.
- De kell! – hajolt közel a lányhoz Ichigo. – És azt már most megmondom, hogy rád jobban fogok, mint rá.
Hallva ezt a mondatot, és látva Ichigo eltökélt – szemöldökráncolós arckifejezését, Rukia elpirult.
- De azért, őt se hanyagold – mondta neki mosolyogva.
- Nem fogom – vigyorgott Ichigo.
És ekkor, végre elkezdődött a tűzijáték. Hatalmas robajjal csapódtak szét a levegőben, hangjukkal betöltve a folyópartot és környékét, ahol a nézőközönség széles mosollyal az arcán nézte a csodaszép tűzvirágokat. Szinte szikráztak az éjfekete égbolton, színes pompájuk tükröződött az arcokon. Ichigo ránézett Rukiára, és melegség járta át a szívét, a gyomra pedig bukfencet vetett – talán még sosem látta ennyire gyönyörűnek a lányt. Rukia észrevette, hogy a fiú bámul rá, és értetlen arckifejezéssel nézett rá: mire Ichigo a tűzijátékra fordította tekintetét (és magában hálát adott az égnek, hogy ebben a sötétben és a tűzijáték fényében nem látszott, mennyire elpirult).
- Rukia…
- Hmm?
- Ma… nagyon szép vagy – mondta Ichigo, továbbra is a tűzijátékot nézve.
- Kösz, Ichigo – pirult el a lány mosolyogva. Tudta, mennyi bátorság kellett Ichigonak ahhoz, hogy ezt a pár szót kimondja. És megtette, amiért a lány nagyon boldog volt. Hiszen neki akart ma a legjobban tetszeni, csak neki, és senki másnak.
- Hmm, Törpe – vigyorgott rá Ichigo.
- Tüskeböki – viszonozta Rukia, és ismét megszorította Ichigo kezét.
Azt a meleg kézt, ami erősen fogta az övét, és egy pillanatra sem eresztette el. És már soha többé nem is akarta.

A meleg nyári szellő finoman lengette a végtelen sok kis papírfecnit, amin a kívánságok sorakoztak. A vágyak, amik a szívek mélyén rejlenek, nem biztos, hogy mindig valóra válnak:

Kuroki Yazawa (6) – „Szeretnék ninja lenni, és felderítő, és űrhajós, és tűzoltó, és artista, és rockzenész, és világsztár”
Hana Izushi (32) – „Teljen el úgy egy hét, hogy az idióta főnököm nem oszt ki”

Mégis van, hogy némelyiküknek teljesülnie kell. Mert így rendelte el a Sors.

Kuchiki Rukia (152) – „Hmm… Szeretnék Ichigo mellett maradni, és még jó sokáig piszkálni őt” (kiegészítő rajzként a lap alján 2 nyuszi kézen fogva)
Kurosaki Ichigo (16) – „A Törpét (Rukiát) mindig magam mellett akarom tudni, így legalább vigyázhatok rá – arra az idiótára”


*Vége*