TheTennira

Leírás: A történet a mai korban játszódik és egy 17 éves lányról szól, aki önként együtt él egy vámpírral és szinte már az apjának tekinti a morcos kinézetű férfit. A gondok ott kezdődnek, amikor a vámpírtarsadalomban lévő háború miatt a vámpírbárónak el kell mennie és az emberlányt az egyik legjobb barátja és annak parancsnokainak a gondjaira bízza. Az egyetlen bibi sajnos az, hogy a gonoszok mindent megtesznek, hogy megszerezzék a lányt és ezzel zsarolják a pótapukát. Viszont nem lesz könnyű dolguk, mert a lány nagyon is jó kezekben van. Csak éppen azoknak a kezeknek fogalmuk sincs, hogy mihez kezdjenek egy törékeny emberrel. És mi lesz még mindezek után? Olvasd el és megtudod!
 

Kellemes, ha az ember 17 éves. Még nem vagy elég nagy, hogy felnőttnek nevezd magad, viszont már gyereknek is túl érett vagy. A lányok legalábbis, mert ha most jobban körülnézek az osztályomban, ezt nem igazán mondhatom el a fiúkról. A történelem óra utolsó perceiben már mindenki alig bír magával. Ms. Clunk a történelem tanárnőnk, valami unalmas anyagot magyaráz éppen. Soha rá nem jövök, hogy hol tartunk az anyagban. A nevem Hope McNight, és éppen nyitott szemmel alszom az osztálytermem leghátsó padsorában. Már a diákok többsége elrakta a tankönyvét és valaki mást piszkál, vagy csendben más elfoglaltságot keres. Még öt perc és megszólal a felmentő csengő, és vége a napnak. Mint látom, a fiúk remekül szórakoznak. Általában van egy „vezér” a férfiaknál és az a helyes, ha mindenki azt csinálja, amit ő. Most például egy szerencsétlent dobáltak radírdarabkákkal. Jól hallottátok, 17, 18 évesen! Nem csoda, ha nem igazán jövök ki velük. Nem mintha nem próbálkoztak volna csak az a baj, hogy én annyira nem szeretem, ha idegen emberek fogdossák a seggem. Márpedig az „alfa hím” csak azt tartotta valamire, aki legalább egyszer megengedte őfelségének, erre én izomból behúztam neki. Ő pedig már vissza is ütött volna, ha nem jön be egy tanár. Ez már vagy egy éve történt. Onnan kezdve az osztályom hím egyedeinek a háromnegyede nem szól hozzám, mert közveszélyes őrültnek tartanak. Nem hibáztatom őket, hiszen mindig van nálam egy bicska. Bár igaz, hogy soha nem jutna eszembe bárkit is megtámadni vele. Általában az uzsonnára kapott almát szoktam vele meghámozni. Leginkább csöndben ülök a helyemen és a fülembe bömböltetek valami zenét. A körmeimet nem kozmetikussal csináltatom, mint az összes többi lány az osztályban és csak a szemem húzom ki, fekete szemfestékkel néhányszor. Nem festem a hajam és mászkálok fél pucéran, meg ilyenek. Ritkán kommunikálok másokkal az osztályból. Valamiért a lányok is messzire elkerülnek. Őszintén megmondva nem igazán sajnálom. Hiszen másról sem tudnak beszélni, mint a sminkről, ruháról, pasikról és még több sminkről. Nem mondhatom, hogy látványosan utálnak, inkább csak csöndesen kiközösítenek.

Persze nem mindenki olyan barom, mint ők. Az osztályom „fekete báránya” Rick Hallohow egy rendes srác. Lebukott hozzánk ezért inkább a régi haverjaival lóg, aminek az „alfa hím” nem örül. Vegyük észre, hogy Rick valóságos rosszfiú és hozzá képest az a pisis Clint Errike (alias „alfa hím”) egy kis piszok a szélvédőn. Az egész iskola egy emberként tudta mit jelent, amikor valaki azt mondta, hogy: Hallohow már megint bajban van. Vagy rajta kapták dohányzáson, megint verekedet vagy lebukott lógás közben. Vele viszont el lehetett dumálni, még baromságokon is. Egy ideig jártunk még az év elején, de aztán rajtakaptam, hogy egyszerre több vasat tart a tűzben (, ha értitek). Nem haragudtam meg rá igazán, főleg miután beismerte, hogy neki valóban tetszik az a lány, akivel megcsalt. Olyan vörös volt, mint a rák és dadogott. Ráadásul a lány egy igazi bombázó volt. Nem bőgtem csak három napig depiztem, utána meg már olyanok voltunk, mint két testvér. Valószínűleg már az elején is csak valami testvér-kapcsolat féle volt közöttünk. Talán azért nem is tudtunk jól kijönni. Valahogy soha nem éreztem semmit, amikor megcsókolt. Tudjátok, azt a kis szikrát. A végén már azt sem nagyon akartam, hogy megcsókoljon. Ráadásul lehet, hogy volt valami nagyon igaz abban a szerelem dologban, mert már legalább fél éve jár azzal a lánnyal és nem emlékszem, hogy bármikor megnézett volna más bigét is.

Igen, Rick valójában olyan volt, mint egy vérbeli bandavezér. Meg volt a rossz hírneve a suliban, bármikor szívesen verekedett, a legmenőbb csajjal járt és mindezek felett egy igazi vezéregyéniségnek születet. Már ha azt nézzük, hogy mennyi pirszing van a fején és, hogy van jogsija, meg motorja és kocsija is, amivel bármikor hazafuvaroz, ha akarom. Az összes haverját ismerem, hiszen amikor jártunk rendszeresen összejöttem velük. Valamiért komálják a búrám. Pedig én még csak nem is bírom a cigi füstöt! Nem zavart, ha előttem dohányoznak, csak azt nem komáltam, amikor rám is rám akarták tukmálni azt a rákkeltő szart! Már csak az hiányzik, hogy miattuk dobjam fel a talpam! Visszautasítottam a felajánlást, erre az egyik srác elkezdett gúnyolódni rajtam. Biztos nyomást akart rám kifejteni, vagy valami ilyesmit, mindenesetre én semmi sem éreztem azon kívül, hogy legszívesebben behúznék neki egyet. Köztudott, hogy nagy pofám van, ha valaki igazán felbosszant, és mielőtt Rick megvédhetett, volna, (amire én persze nem szorulok rá) visszaugattam annak a srácnak valami igazán keményet. Máig beszólogatunk a másiknak, de ma már inkább csak a vicc kedvéért. Bár Russel folyton olyan mintha járni akarna velem, és megállás nélkül mondja nekem a perverzebbnél perverzebb dolgokat, de én tudom, hogy igazából egy rendes arc.

Már éppen azon voltam, hogy felidézzem a legutóbbi beszélgetésünket, nehogy a végén el találjak aludni, amikor egy papír cetli landolt az asztalomon. Körbenéztem, ugyanis nekem ritkán jön üzenet. Az a jó, ha hátul ülsz, akkor mindent láthatsz. Most is rögtön kiszúrtam Ricket, a rövid szőke hajával és a szikrázó zöld szemével, amitől minden lány elalélna, amint a karjával jelezte, hogy tőle jött. Egyszerűbb lenne, ha a közelembe ülne, csak az a fránya tanár elültette, mert túl hangosan dumáltunk. Kibontottam a cetlit és valóban az ő graffiti - re emlékeztető macska kaparásával találtam szemben magam. Már megszoktam a betűit ezért annyira nem volt nehéz kisilabizálni. Annyira...

- Jössz ma velünk Mariehez? – írta.

Marie egy nagyon aranyos lány és gyakran nem voltak otthon a szülei ezért legtöbbször hozzá mentünk filmet nézni meg ilyenek.

- Ma péntek van, nem mehetek. Dolgozom. – Írtam vissza és már dobtam is.

Kicsit messze ment, ezért Rick elegánsan ledobta a tollát, és nyúlás közben elcsípte a levelem. Észrevettem, hogy a mellette ülő lány szeme gonoszan megvillant. Nem igazán lepet meg, hiszen az osztály lány tagjait nagyon vonzotta Rick rosszfiús természete. (mint minden más lányt is az iskolából) Lehet, hogy részben ezért is utálnak. Rick elég távolságtartó a lányokkal, hogy az ő szavajárásával éljek szerinte az itteni lányok csak „sok üresfejű tyúk, akik azt hiszik, hogy ők alkotják a világ közepét ”. Egyedül velem normális. Ránéztem az órára, már csak három perc. Újra repült a papír cetli, egyenesen az ölembe. Megint előre néztem és Rick ellenállhatatlan mosolyt küldött felém mire a közelemben lévő lány egy hatalmasat sóhajtott. Egy „ebbe meg mi ütött” nézést vetettem rá mire Rick egy kicsit röhögött és előre fordult.

- Akarod, hogy elvigyelek? – Furcsa kérés, hiszen nem dolgoztam valami messze és ezt ő is tudta.

Igazából minden pénteken és vasárnap dolgoztam egy étteremben, mint pincérnő. Na, jó, azért az túlzás, hogy étterem, mert ami azt illeti inkább egy éjszakai bár volt, történetesen a Küklopsz bár, ahol nagyrészt egyetemisták itták részegre magukat. Meg persze a vörös függönyön túl, veszélyes bűnözők árulták a kokaint, de ezt persze senki sem tudja.

Igazából sokkal boldogabb lettem volna, ha a szöszi barátom nem tud a kis állásomról, de késő bánat. Már legalább három hónapja dolgoztam azon a csendes eldugott helyen, amikor a munkaidőn belül először nekimentem valakinek a bár közepén. Hátrafordultam, hogy bocsánatot kérjek tőle és Rickel találtam magam szemben. Így derült ki számára, hogy ott dogozom. Az egyik vinnyogó őrült a sarokban az unokatestvére volt és érte jött, hogy haza vigye. Kaptam egy lelki fröccsöt tőle, hogy miért dolgozom ilyen helyen és mikor sikerült meggyőznöm, hogy rám nézve ez nem veszélyes mert sok a kidobó ember, lenyugodott. Általában értem jön, mikor végeztem, úgy fél 12 táján és elkísér hazáig, (aggódik a sok örült miatt az utcán) de még soha nem kérdezte meg, hogy elvigyen.

- Elvinni? Mit forgatsz a fejedben? Ha valamit akarsz, most mond!

- Van egy ékszeres a közelben és most lesz fél éve, hogy Naomival járunk. – Nem hittem el, de amikor felnéztem a papírról Rick vörös képét, láttam.

Rögtön megértettem és olvadtam, hogy milyen egy rendes haverom van. Hihetetlen, hogy emlékszik az évfordulójukra!

- Értem. És szeretnél beugrani, venni neki valamit.

- Nem egészen. Szeretném, ha segítenél kiválasztani az ajándékát. – Újból felnéztem és most már nem csak, hogy elpirult de kölyökkutya szemeket meresztett rám és kérlelő mosolyt küldött felém.

- Rendben, de te is tudod, hogy nem értek az ékszerekhez

- Ne aggódj én sem. – Sóhajtottam egy nagyot.

Úr isten mibe egyeztem én bele! Megszólalt a csengő, és mindenki egy emberkét viharzott a kijárat felé. Menet közben felvettem a pulcsim, amit annyira szerettem és már mellettem is termett Rick és átkarolta a vállam.

- Köszönöm! Jövök neked, egyel. – Ő az egyetlen, akinek megengedem, hogy ölelgessen vagy húzogasson.

Nem, azért mert annyira jó haverok vagyunk (bár ez is igaz) inkább, azért mert tudom, hogy ő nem azért teszi, mint Clint Errike, hanem mert valóban így érez.

- Még szép, hogy jössz! Legalább 1 éve nem voltam ékszerek közelében!

- Lány vagy.

- Nem mondod! Végre feltűnt!? – Gúnyolódtam.

- Te biztosan tudod, hogy mi kell a másik nemnek.

- Hízelgő a bizalmad, de aztán ne engem hibáztass, ha pofára esel. – Erre ő egy szépnek nem nevezhető vigyorral felhorkantott.

- Ugyan már! Hiszen rólad beszélünk! Ja és még valami. – Hirtelen megálltunk és szembe fordult velem. – Egy szót se erről Naominak!

- Vettem. Lakat a számon. – Bólintottam, nyomatékosítva az előző szavaimat.

- Tudtam, hogy rád számíthatok! – Indultunk tovább le a lépcsőn.

- Rám mindig. – Vigyorogtam rá szemtelenül. – Kocsival vagy?

- Nem. Motorral. – Hirtelen megtorpantam és sápadva néztem rá. – Jaj, csajszi ne csináld már!

Tudta, hogy mi a bajom. Néhány éve volt egy balesetem az apám motorjával és az óta nem igazán szeretek rá ülni. Eddig csak mögé voltam képes leülni, mert őt nem zavarta annyira, hogy olyan keményen kapaszkodtam belé, hogy szinte a beleit tapogattam. Ami azt illeti nem az volt vele a bajom, hogy ráültem, csak utáltam gyávának mutatkozni, pláne mások előtt. Hiszen az neki is kínos! A kezeit a vállamra tette és a szemembe nézett.

- Nem lesz baj. Nem ebédeltem, szóval semmit nem tudsz kinyomni belőlem. – Nevetett volna, de én sípcsonton rúgtam és már el is, viharoztam mellette. – Ugyan már csak vicc volt! - Szökdécselt utánam fél lábbal.

- Tökfej! – Kiáltottam rá a vállam fölött.

- Látom már jobban is vagy. – Vigyorgott rám, amikor végre utolért.

- Idióta. – Mosolyogtam rá, mert soha sem voltam túl jó haragtartó.

(Sokáig legalábbis.) Ahogy az lenni szokott most is a suli kapuja előtt összegyűlt a csapat. Inkább valami kóbor bandára hasonlítottak, de én már annyira megszoktam őket, hogy fel sem tűnt, hogy milyen ijesztőek. Ott volt Naomi, a hosszú feketére festett hullámos haja most is csinos bőrkabátjára omlott, kezeit pedig a szoros farmerja zsebébe dugta. A bőrkabátot nem zárta össze, szóval lehetett látni a bőrre tapadó fekete csipkés pólót és azt az övet, ami nekem marhára bejött már mióta. Olyan dögös volt ebben a szerkóban, hogy nem csodálkoztam, amikor többen is megfordultak, hogy még egyszer megnézhessék miután elmentek mellette. Bár szerintem mindenben ilyen tökéletesen fest. Nem szokta agyonsminkelni magát de, azért ő jobban kihúzza a szemét nálam. Bár ő megteheti, mert neki szép kék szeme van nem olyan mélybarna (szinte fekete) mint nekem.

Mellette állt Russel. Öcsém, tök úgy nézet ki, mint valami sorozatgyilkos. Neki rövidre nyírt barna haja volt és élvezettel szívta a cigiét. Ahogy megtelt a tüdeje a szerintem nagyon káros füsttel kivillant a fekete fölsője, amire írva volt valami, amit még nem tudtam elolvasni. Rajta is bőrkabát volt csak egy kicsit fakóbb, mint Naomié. A farmerja több helyen is elszakadt és egy kicsit lógott. Zöld szemét gyanakvóan szegezte ránk amint Rickel egymásba karolva mentünk feléjük, de ő már csak ilyen. Kifejezetten veszélyesnek nézett ki. Ha nem ismerném, el sem hinném, hogy kábé egy ötéves szintjén áll.

Jobbra tőle állt Marie, aki mindig sok sminket használ, de valahogy mindig olyan tökéletesen csinálja meg, hogy kifogástalanul természetesnek hat. Ő rendszerint felköti a haját, pedig annak olyan szép szőkésbarna színe van és mindenféle lógós, fülbevalót vesz fel. Rajta nagyon sötét farmerkabát volt egy farmer miniszoknyával, amiről mindenféle láncok lógtak. Király az a szoknya, kár, hogy én soha nem hordhatok ilyet. Mert 1) ha az apám meglátna, kibukna 2) nekem nincs szép lábam, amit mutogassak és 3) ki nem állhatom a szoknyákat.

Az ő kezében is cigi volt bár őt jobban lekötötte az, amit Ian mondott. A fiú ott állt vele szemben és magyarázott. Oké egy dolgot, muszáj tudnotok Ianről: félig indiai, anyai ágon. Kicsit sötétebb a bőre és ehhez jön a sötét haj, a fekete szem meg a dús szemöldök. Ami a legfontosabb ő egy igazi mókamester. Szívesen csinál viccet még a származásából is. Nincs pirszingje, mert nem szereti őket és éppen leszokóban volt a dohányzásról, mert az anyja mostanában nincs jól, (mint kiderült allergiás a füstre). Kedves ember és bármit megtesz, ha szépen megkérik rá. Rajta most egy terepmintás nadrág és egy rövid ujjú póló volt.

Nem messze tőlük még két fiú állt, akikről egyből látszott, hogy ikrek. Ők voltak Timothy és Eric. A két bajkeverő. Az iskolában csak simán az Iggins testvérek. Amennyire hasonlítottak kívül annyira különböző volt a természetük. Mindketten ugyan olyanra vágatták le szőke hajukat. Szerintem annyira nem voltak hasonlóak, de tény, hogy mind a kettőnek jól állt a tépett egy cseppet hosszabbra hagyott frizura. Kicsit a szemükbe lógott, de még így is észre lehetett venni acélszürke íriszüket. Stílusuk az öltözködésükből is látszott. Eric laza pólót vett fel, amin egy együttes szerepelt és rá egy pulcsit, aminek a cipzárját csak félig húzta fel. Rajta is lógós farmer volt, mint Russelen, de az övé nem volt szakadt. Ő kifejezetten komolynak tűnt és nagyon megfontoltnak. Amikor vele vagyok, mindig elcsodálkozom, hogy milyen okos és ettől butának érzem magam. Timothy meg egyszerűen csak az ellentéte volt. Rajta feszülős póló volt, ami kimutatta az izmait, amiért keményen megdolgozhatott. Csőgatyát viselt, aminek a zsebe tájékát kitűzőkkel díszítette. Pulcsija nem volt, vagy ha lett volna, akkor biztosan odaadta már egy lánynak. (Igen ez egy fura szokása. Általában hetente odaadja az egyik ruháját egy lánynak. Hogy mossa ki neki. Persze ezt bármelyik lány szívesen csinálja, hiszen ő egy valódi szívtipró. Amikor rákérdeztem, hogy mi értelme van az egésznek akkor csak mosolyogva válaszolt: „Mert a lányoknak olyan jó illata van”). Egy ideig azt hittem, hogy elmebeteg. De azóta már kicsit jobban megismertem és tudom, hogy mit érezhet. Ha jól tudom, akkor az anyjuk már vagy 10 éve meghalt valami balesetben. Az apjuk, aki állatorvosként dolgozik, (valahol a munkahelyem közelében,) meg egyszerűen összejött valami fiatal kis macával, akivel ők nem jönnek ki jól. Biztos magán viseli a múlt sebeit, de mindig 100%-s nak mutatja magát. Vagy legalábbis megpróbálja. A szeme alatt most is sötét karikák húzódtak, amik azt jelentették, hogy elment valahova bulizni és a leckét már megint éjfél körül fejezte be. Általában energikus, de hat táján rendszerint elalszik. (már nemegyszer tapasztaltam Marienél). Most álmatag tekintettel révedt valamerre, a füle be volt dugva és fogadni mertem volna, hogy slipknot – t, vagy valami más ultrapörgős számot hallgat, hogy ébren maradjon. Mikor meglátta, hogy közeledünk illedelmesen, kihúzta az egyik füléből és felénk fordult, mint a többiek.

- Mi tartott eddig? – Kérdezte Marie egyáltalán nem szemrehányóan inkább kíváncsian.

- Hope már megint csiga volt. – Felelte Rick miközben messzebb ment tőlem, hogy ne tudjam sípcsonton rúgni.

Naomihoz osont és megcsókolták egymást. Én inkább a többiekhez fordultam, hogy a szokásos kézfogással üdvözöljem őket. Egy gyors pacsi, egy öklözés és a végén a „nyuszi”, ami a középső és a mutató új összeillesztését jelentette. (mintha két nyuszi fül találkozna) Tudom egy kicsit beteges, de mi már csak haladunk a korral. Nekem nem megy a puszilkodás sem a másikra való csimpaszkodás.

- Tudhattuk volna, hogy megint te vagy az, akire várni kell. – Csóválta viccesen a fejét Russel.

- Ha nem kell Rick 70 kilóját is magammal cipelnem a lépcsőn hamarabb ide értem volna.

- Mit 70?! – Vágott közbe a vádlott.

- Bocs, 75.

- Na azért!

- Mihez volna ma kedved, Hope? Pizza vagy kínai? – Kérdezte Marie barátságosan.

- Bocs Marie, de ma nem tudok menni. Korán haza kell érnem. – Rick szeme kicsit rám villant, de szerencsére a többieknek nem tűnt fel, ahogy az sem, hogy a szavaim nem őszinték.

Nem mondhatom meg nekik, hogy dolgozom, ugyanis törvényellenes, amit teszek. Habár a fekete munkásként nagyon jól keresek, inkább nem vágok fel vele.

- Elég kemény az apád, hiszen péntek van! – Kapcsolódott be a beszélgetésbe Tim.

- Ugyan. – Legyintettem

- Vasárnap sem vagy szabad! Szerintem lázadnod kéne! – Kontrázott Ian. Oké, most már kicsit kezdet kényelmetlen lenni a szitu.

- Srácok, én egyáltalán nem bánom. Szeretem az ilyen délutánokat. Mindig uncsin kezdődik de, általában nevetéssel végződik. – Hogy értsd: a többiek úgy tudják, hogy ilyenkor az apámmal csinálunk, valami közös programot. (pl. mosás, takarítás, bevásárlás, filmnézés)

- Normális, ha az apád része akar lenni az életednek. – Mosolygott rám Eric.

Ez a nyugodt, kellemes hang valahogy olyan volt számomra, mint egy gyógyszer, és mint egy szíven döfés. Jól eset hallani, de a benne rejlő bizalom miatt bűntudatom támadt, amiért becsapom az apám és őket. Gyorsan felvettem a megszokott arcvonásom, nehogy eláruljam magam.

- Akarod, hogy elvigyelek haza? – Kérdezte Russel huncut mosollyal.

- Nem ér Russ! Én akartam megkérdezni! – Lépet közbe Tim. – Hope, elvigyelek haza? – Lengette meg a kulcsait a kezében, miközben ő is furcsán vigyorgott rám.

- Abból nem sül ki semmi jó, ha egy ilyen álomkóros volán mögé ül. – Fogta satuba haverja fejét Russ. – Velem nagyobb biztonságban érezheti magát. Igaz, Hope?

- Öhmm… nos - Hogy mondjam el neki, hogy nem igazán, főleg, mert motorral jár?

- Hűtsétek le magatokat srácok! Én viszem haza. – Állt mellém Rick. – Marienél találkozunk. Lehet, hogy késni fogok, a dugótól függ. – Vicces, mert ilyenkor egyáltalán nincsenek dugók.

Persze tudtam, hogy a vásárlás miatt hazudik, vagy, ahogy ő mondaná: füllent.

- Sietünk, hogy minél hamarabb Marieknél lehessek. – A fuvarozom a barátnője arcához hajolt. Naomi egy forró csókot adott szerelmének és utána csendben nézte, ahogy Rick csuklón ragad, és maga után kezd húzni, mint valami zsákot.

- Lassíts már te örült! Felesem! – Nyafogtam, de ő meg sem hallotta.

- Ez már majdnem olyan, mint egy emberrablás – Hallottam amint Ian mondja nevetve.

Tétován intettem nekik mielőtt befordultunk a suli parkolójába. Nem szóltunk a másikhoz, amíg oda nem értünk a motorhoz. Rick nekem dobta az egyik bukósisakot és barátságos mosolyt küldött felém nyugtatásként. Őszintén bevallom: nem hatott. Semmivel nem voltam nyugodtabb. Félek a motoroktól. Öt perc, győzködés és ígéretek százai után viszont már fel, mertem ülni. Azonnal szorongni kezdtem amint a fenekem célhoz ért. Átkaroltam Ricket és hozzá bújtam. Ő már megszokta a gyerekes viselkedési rohamaimat. Amikor beindult a motor, összerezzentem és erősebben karoltam szerencsétlen sofőrömet. Ő csak megpaskolta a kezem és már a gázba is taposott. Én meg csak igyekeztem lehunyva tartani a szemem és nem rosszul lenni. UTÁLOK MOTOROZNI! Bárcsak már annál az ékszeresnél lennék!