Sötét, csendes éjszaka volt. A holdsarló gyéren világította be az eget, s csak néhány csillag fénye pislákolt már. A koncert után, gyorsan kiürült a színpad előtti tér. Csak a műsor vége után jöttek rá az emberek, hogy mennyire lehűlt a levegő. Ichigóék is elindultak haza. A srác még hazakísérte Orihimét, majd ő is hazament. Már teljesen elcsendesedett a környék, csak egy ember sétált az utcákon.
Lassan sétáltam végig az utcákon, s mélyen elgondolkoztam a múltamon. Leültem a folyóparton, s lefeküdtem a földre. Figyelmemet teljesen lekötötte a csillagok bámulása. Majd az éj csendjébe hirtelen egy különös hang kúszott be. Egy hollowé. Felpattantam, de a testem továbbra is a földön maradt, csak a lelkem kelt fel. Shinigami ruhában, oldalamon zanpakutómmal, villámlépésekkel indultam el a hang forrását keresve. Hamarosan meg is találtam. Ketten voltak, épp egy szegény kislány lelkét üldözték. Az egyik egy pókra, míg a másik egy rákra hasonlított.
- Hmm, eléggé gyengék.
Kissé kihúztam a kardomat, majd megpöcköltem a pengét. A visszhang, melyet a művelet okozott, gyorsabban terjedt, mint más hangok.
- Terjed, Kyokusetsu – suttogtam. (kyokusetsu = dallam)
A két hollow még egy ideig üldözte a kislányt, majd hirtelen megálltak és egymásnak estek. A kislány meglepődött ezen, de jobbnak látta kihasználni az időt, és elmenekült. Én nem csodálkoztam ezen. Csak a kardom erejének a hatása alá kerültek. Mihelyst valami hozzáütközik a kardomhoz, az azonnal különleges hanghullámokat kezd kibocsátani, amiket az előhívásakor tudok irányítani. Képes vagyok az ellenfél elméjében olvasni, az ő szemein át nézni a világot. És ami a legfontosabb, irányítani ezeket. Azt gondol, amit én akarok, azt lát, amit én akarok, hogy lásson. Ha már egyszer valaki a kardom erejének hatása alá került, eléggé nehéz kitörni belőle. Persze, ez leginkább csak a hollowokra igaz. Az, hogy egy erősebb shinigami ki tud-e törni belőle, ha nagyon akarna, azt még nem tudom. Jót mosolyogtam a pórul járt hollowokon. Azt képzelték, hogy a másik a kislány. A nagy harcban megölték egymást. Hát, ez van, ezt kell szeretni. Na, de nekem nincs több időm itt merengeni. Meg kell keresnem a kislányt, és átküldenem a Lelkek Világába. Meg is találtam, de ő éppen egy srácba csimpaszkodva sírdogált. Ledöbbentem, majd a fiú, meleg barna szemeivel rám nézett.
Ichigo sokat forgolódott, de sehogy sem tudott elaludni. Majd egy furcsa hangot hallott. Felöltözött, és csendben elindult. A kihalt utcákon sétálva egyszer csak a már jól ismert szellemkislány hangját hallotta. Mikor befordult az egyik utcasarkon, a már ismert szellemkislány a karjaiba vetette magát. Remegett és sírt. Lágy hangon próbálta csitítgatni, majd egy furcsa érzés öntötte el. Lassan felnézett és elakadt a lélegzete, a nem sokkal előtte álló lányt megpillantva. Szandált, fehér zoknit, furcsa, fekete, laza rövidnadrágot (hasonló az átlagos shinigami ruhához, csak ez a comb közepéig ér), hozzá való fekete, könyékig érő felsőt, oldalán egy kardot viselt. Rózsaszín haja feltűzve, s kék szemei érdeklődve csillogtak. Fehér bőre erős kontrasztban állt fekete ruhájával. El sem tudta hinni… Fujin Neko áll itt néhány lépésre tőle. Kurosaki nem volt az a ’hű de nagy sztárimádó’ típus, de a híresség az híresség.
- Ki ez a kölyök? Látja a kislányt? Lát engem? Hmm… milyen érdekes. Várjunk csak! Ő is ott volt a koncerten! Az első sorban. Hát igen… Azt a narancs fejet eléggé könnyű kiszúrni. Pedig sose szoktam megnézni az embereket. De amúgy… nem is olyan rossz. Magas, izmos, s azok a barna szemek… hmm… Á! Neko, állíts le magad! Ő csak egy kölyök. Na jó, én se nézek ki 14-nél többnek, de akkor is. Pedig a valóságban már sajna a 30-on is túl vagyok… de mindegy. Ideje haza küldenem a srácot, a kiscsajt meg Seireteibe.
- Hé, kölyök! Ki vagy te? – A megszólított magasra emelte a szemöldökét a megszólítást hallva.
- Én? Kölyök? Nézd már magadra kislány!
- Ne kislányozz itt nekem! Arra allergiás vagyok.
- Persze. Amúgy, te vagy Fujin Neko, ugye?
- Jah.
- Mit keresel te itt és mi ez a ruha?
- Te ezzel ne foglalkozz – Azzal odamentem elé és lágyan magam felé fordítottam a kislányt. – Gyere kincsem. Elküldelek egy olyan helyre, ahol nincsenek többé ilyen szörnyek.
- Félek.
- Ne félj. Bízz bennem – Azzal kibontakozott a srác öleléséből és felém fordult teljes testtel. Én elővettem a kardomat. Erre kissé megijedt, de hál’ istennek már bízott bennem. Kardom markolatának a végét a homlokához érintettem, ő pedig apró lélekrészecskék formájában, mosolyogva eltűnt.
- Mégis mi a fene volt ez?!
- Semmi, narancs.
- A nevem Ichigo.
- Akkor eper.
- Ne szekálj a nevem miatt!
- Te pedig engem ne a méretem miatt!
- Jól van. De kérlek, áruld már el, hogy mi volt ez az egész.
- Ahhoz neked semmi közöd. Légy jó kisfiú, menj szépen haza és feküdj le. Holnap tanítás van.
- Nem! Követelem, hogy mond el, hogy mit tettél a kislánnyal!
- Ch. A korod béli kölykök nagyon fárasztóak tudnak lenni.
Gyorsan mögötte termettem, majd kirúgtam a lábát. Ő viszont, talán a gyors reflexei miatt, talán csak véletlenül, de belekapott a hajamba és kitépte a csatomat. Fájdalmasan felszisszentem, mivel egy jó pár hajszálamtól megfosztott, de nem volt időm a kárt megvizsgálni. Kezeimet gyorsan a homlokára raktam, és mielőtt még bármit is reagálhatott volna, kitöröltem az emlékezetét, de előtte még megnéztem, hogy hívják. Kurosaki Ichigo. Aranyos név. Már épp indultam volna, mikor hátranéztem és rájöttem, hogy azért még se hagyhatom itt. Egy kicsit kutakodtam az elméjében, majd villámlépés segítségével hazavittem és ledobtam az ágyára. Eléggé nehéz, mit ne mondjak. Észre se vettem, hogy kezében milyen szorosan szorongatja a csatomat. Gyorsan összekaptam magam, majd elindultam megkeresni a testemet. Remélem senki nem találta még meg.
Soul City, 5. osztag területe
- Aizen-taicho! Aizen-taicho! – Kiabálta egy lány, miközben próbálta utolérni kapitányát. Egy fontos üzenetet kaptak, melyet sürgősen át kell adnia.
- Tessék, mond csak, Hinamori-kun – mondta kedvesen mosolyogva a barna hajú, barna szemű, szemüveges kapitány.
- Most kaptunk egy értesítést, miszerint két Menos felbukkanását jelezték az emberek világában.
- Két Menos?
- Igen.
- Mi a parancs?
- Az 5. osztag feladata az elpusztításuk.
- Rendben van. Akkor majd mi elkapjuk őket.
- Cs-csak mi ke-ketten? – jött zavarba Hinamori. Ugyanis teljesen bele volt zúgva a kapitányába, ami mindenki számára nyilvánvaló volt.
- Persze. Ketten is elegek leszünk hozzá, nem? – Kérdezte kedvesen a fehér haoris.
- Hai.
- Jól van. Akkor indulás!
- Hai!
Azzal elmentek a Senkai kapuhoz és átmentek az emberek világába.
Szerencsére a testem érintetlenül hevert a folyóparton. Lassan el kéne már mennem Uraharához. Ezt a testet is hamarosan felőrlöm. A nagy lélekenergiámat a testem nem képes feldolgozni, hiába csökkentem le, így időközönként póttestet kell cserélnem. Visszatértem a testembe, s gyorsan hazamentem. A bérelt lakás elég kicsi volt, de jobb, mint a semmi. Volt egy kis hátsó udvar, egy nagyobb és egy kisebb szoba, egy konyha + ebédlő, egy fürdő és egy kis nappali. A szobák mindenhol krémszínűek voltak, akárcsak a ház kívülről. Egyedül a fürdőszoba volt fehér csempés. Ledobáltam magamról a ruhákat és beálltam a zuhany alá. Imádtam tusolni. De, sajna ettől az örömtől is megfosztott egy ismerős hang. Két újabb hollow. De, ezek nem akármilyenek. Az erejükből ítélve… ez két Menos. Basszus. Kiléptem a zuhany alól, magamra kaptam egy köntöst, ráugrottam az ágyra és kiléptem a testemből. A hajam még így is vizes volt (ha a póttestben fürdök meg, az olyan, mintha lélekalakban is megfürdenék). Még felkötni sem volt időm, csak rohantam, hogy minél hamarabb legyőzzem az ellenségeket. Mire odaértem, már javában tomboltak. Francba. Igaza volt Uraharának, a szellemi erőm csak úgy vonzza az erősebb hollowokat. Mikor megérezték a jelenlétem, egyből felém vették az irányt.
Ekkor történt egy váratlan dolog. Kinyílt egy kapu, és két halálisten jött át rajta. Az egyiken volt egy fehér haori is. Ha jól emlékszem, Urahara elmondása szerint, a fehér haoris fickók a kapitányok. Az a kiscsaj mellette pedig gondolom, a karján lévő jelvényből ítélve, a hadnagya lehet. Basszus. Nem akartam, hogy a Lelkek Világa tudomást szerezzen rólam. De nincs mit tenni. Az egyik hollow már arra készült, hogy egy jó kis ceróval megpörköljön.
- Na, abból nem eszel.
Azzal előrántottam kardomat. Nem volt valami hosszú, keresztvasa sem volt, csak egy egyszerű kard. Könnyedén elugrottam a támadás elől. Nem voltam valami jó a kardforgatásban, igazság szerint, sose gyakoroltam. Mindig is a kardom képességére voltam támaszkodva. Megálltam a levegőben, kardomat függőlegesen magam előtt tartottam jobb kézzel, ballal pedig megpöcköltem.
- Terjedj, Kyokusetsu.
Az ilyen erősségű hollowok irányítása már jóval több koncentrációt igényelt. De ők is csak hollowok. Nemsoká egymásnak estek és kinyírták egymást.
- „Vajon ki lehet ez a lány? Rengeteg lélekenergia árad belőle. Akár, egy kapitánynak.”
- Aizen-taicho! Ki ez a lány?
- Nem tudom, Hinamori-kun. De erős, azt meg kell hagyni.
- Milyen könnyen legyőzte a Menosokat! De, én még sosem láttam ezt a lányt, pedig halálisten ruhát visel.
- Igen, igazad van. Legjobb lesz, ha utána járunk.
- Hai.
Hinamori csodálattal nézett fel kapitányára, de mikor meglátta, hogy Aizen figyelmét mennyire leköti a lány, már korántsem örült annyira az ötletnek.
- Huh, na ezzel is megvolnánk.
Már hajnalodott. A felkelő nap fénye már világosra festette a horizontot. Kardomat elraktam, és már készültem a távozás mezejére lépni, mikor a haoris fickó megszólított.
- Várj, ki vagy te?
- Közöd?
- Hé, ne merészelj így beszélni Aizen-taichoval!
- Nyugodj meg, Hinamori. Nincs semmi gond.
- Jesszus. Még egy ilyen nyálas csitrit.
- Mit mondtál? – sziszegte dühösen.
- Az igazság fájdalmas, mi?
- Te kis…
Azzal már készült kardot rántani, mikor az Aizennek nevezett fickó egy mozdulattal megállította. Gúnyosan elmosolyodtam, de hamar arcomra fagyott a mosoly, mikor hirtelen előttem termett. Barna írisze szinte átdöftek. Ahogy mélyen egymás szemébe néztünk, megpróbáltuk kivesézni a másikat. A tekintete kedvességet tükrözött, de volt ott valami más is… valami, amitől, csak egy pillanatig, de megborzongtam. Kissé kiengedte erejét, jelezve, hogy ki az erősebb. Na én ezt nem hagytam tett nélkül. Én is kiengedtem, de csak annyit, hogy valamivel erősebbnek tűnjek. Ez így ment egy ideig. Már lassan fájt a nyakam, és eléggé irritált, hogy ennyire fel kell néznem rá. Majd lassan elmosolyodott és megborzolta a hajamat, végül a kiscsaj mellett tűnt fel újra. Szikrázó szemekkel néztem rá és igyekeztem rendbe rakni, a már amúgy is kócos hajamat. Ráadásul még vizes is volt.
- Ez meg mégis mire volt jó?! Tudod, hogy az életeddel játszol, négyszemű?!
Ekkor az a kiscsaj támadásba lendült, és megpróbált megütni. Könnyedén elkaptam az öklét és kicsavartam, mire térdre rogyott előttem. Ijedt szemekkel nézett rám, mire én gúnyosan elmosolyodtam. Az biztos, hogy erre nem számított: a ’nagy hadnagyot’ egy kézzel megállította egy még nála is alacsonyabb csaj. Ráadásul, az ő hőn szeretett kapitánya előtt. Eléggé ciki, mit ne mondjak. Gúnyosan elmosolyodtam. Felnéztem a kapitányra, ám az közönyös arccal nézett minket. Hát, ha úgy se érdekli a kiscsaj sorsa… Megszorítottam a kezét és már épp készültem egy mozdulattal kitörni, mikor Aizen megfogta a karomat. Meglepődve pillantottam fel a barna íriszekbe, mintha egy kis dühöt láttam volna bennük. Végül nagyot sóhajtva elengedtem Hinamori kezét. A kapitány viszont még mindig tartotta az enyémet. Felnéztem rá, és újra farkasszemet néztük. A hadnagy meg csak kezét simogatva jajgatott a fájdalomtól. Na igen, Yoruichi és Urahara edzései megtették a magukét. Láttam, hogy a kapitány lázasan gondolkozik valamin, majd elengedte a kezem és odament beosztottjához. Megnézte a kezét.
- Úgy látom, a csontod megrepedhetett. Ideje visszamennünk, a 4. osztag majd ellátja a kezedet – azzal finoman felemelte és kinyitott egy senkai kaput.
- De Aizen-taicho! A lánnyal mi lesz?
- Ne aggódj. A jelentésemben majd említést teszek róla.
- Hai.
- Meg ne próbáld! – rivalltam rá. Eléggé megijedtem, hogy Soul City tudomást szerez rólam. Emellett meg pipa is voltam, amiért csak ilyen lazán itt hagynak, aztán meg kit tudja? Lehet, hogy legközelebb egy egész hadsereg jön a likvidálásomra.
- Miért ne?
- Először is: nekem semmi közöm sincs a 13 őrosztaghoz. Másodszor: nem tettem semmi törvénybe ütközőt, csak megvédtem magam. Harmadszor: akárhány hollow bukkan fel a közelemben, minddel végeztem eddig és a továbbiakban is így lesz. És szerintem ezek az érvek így eléggé jók.
- Hmm… Először: te is halálisten vagy, azaz neked is megvannak az erőid, amivel kötelességed segíteni a lelkek világát. Másodszor: a stílusod már önmagában is törvénybeütköző. Harmadszor: egy shinigaminak nem csak hollowokat kell gyilkolásznia, hanem minden tudásával Soul City segítségére lenni.
- … - meg se tudtam szólalni.
- Nyugi, nem az a célom, hogy megölesselek. Épp ellenkezőleg. Szerintem nagy tehetség lakozik benned, amit kár lenne veszni hagyni – mondta kedvesen mosolyogva. Igen, ez a lány még hasznomra lehet. Meg kell szereznem. Azzal átléptek a kapun, én meg nagy szemeket meresztve néztem utánuk.
Előzetes:
- Lassú vagy! – kiáltotta, s újból mögém kerülve le akart ütni. Gyorsan megpördültem a tengelyem körül és hárítottam az ütést. Kezét megfogva magam felé rántottam, jobb lábammal kissé elrugaszkodtam, a balt pedig 90°-os szögben tartva, megpróbáltam fejbe rúgni. Ám mivel ezt a cselt annak idején ő tanította, így nem csoda, hogy ki tudta védeni. Jobb lábával kivédte a rúgásom, és egyszerre löktük el magunkat a másiktól.
